Látnivalók

Éttermünk nem csak finom ételekkel, frissítő italokkal büszkélkedhet. A Kőbüfé a Széchenyi-hegy karjaiban épült, ahol a letisztult természeten kívül több látnivaló is akad.

Fogaskerekű vasút

A Városmajorból sűrűn induló fogaskerekű végállomása közvetlenül a Kőbüfé mellett van.

A Fogaskerekű sokakban szép emlékként él, és csodálatos dolog, hogy ez emlékeink egyike, melyet ma is megoszthatunk gyermekeinkkel. A vasút működik és újul, szépül. Az elképzelések szerint a teljes rekonstrukció mellett új, alacsonypadlós, klimatizált, korszerű járműveket szereznek be. Kétáramneműek lesznek, tehát a villamos vonalak eltérő vontatási feszültségén is közlekedhetnek majd. A sebességét pedig hegymenetben 40 km/h-ra, völgymenetben 30 km/h-ra növelnék.

Gyermekvasút

A Kőbüfé csak pár lépésnyire van a Gyermekvasút Széchenyi-hegyi végállomásától. Egy kellemes ebéd elfogyasztása után egészen a hűvösvölgyi végállomásig elvonatozhatunk. A Gyermekvasút 11,2 km hosszú vonalán hét állomás és két táblás megállóhely található. Forgalmi kitérő és nyílt vonali szolgálati hely nem üzemel.

Megállóhelyek: Széchenyi-hegy állomás – Normafa megállóhely – Csillebérc állomás – Virágvölgy állomás – János-hegy állomás – Vadaspark megállóhely – Szépjuhászné állomás – Hárs-hegy állomás – Hűvösvölgy állomás

Normafa

A Normafa egy sétálásra, kirándulásra, télen síelésre, szánkózásra is alkalmas terület, éttermünktől 10 perc sétányira nyújtózik. Nevét persze valóban egy öreg bükkfáról kapta, mely alatt a mondák szerint még Mátyás király is megpihent. A fát többször is villámcsapás érte, és 1927. június 19-én egy villám végleg elpusztította.

A fa arról kapta nevét, hogy a Nemzeti Színház tagjainak igen kedvelt kirándulóhelye volt. A színészek játékszüneti napokon – „norma nap”-okon – ide jártak pihenni, és egy alkalommal, a színház akkor már ismert színésznője, Schodelné Klein Rozália itt elénekelte Bellini Norma című operájának nagyáriáját. Ennek az emlékét őrzi a Normafa elnevezés. Eredetileg Viharbükk volt a fa neve.

János Hegyi Kilátó

A János-hegy a kilátó megépülése előtt is kedvelt kirándulóhely volt, a Kőbüféből indulva gyalog és a gyermekvasúttal is könnyedén elérhető. A legenda szerint a hegy csúcsáról tiszta időben a Magas-Tátra csúcsait is meg lehetett pillantani. Nevének eredete – egy népmonda alapján – a törökverő Hunyadi Jánoshoz köthető, akinek itt Márta, egy szép görög leány megmentette az életét.

A százéves kilátót a hegyvidéki polgárok és bizony a Kőbüfé dolgozói is mindig megbecsülték. Ennek eredménye, hogy nem csak, hogy megmarad a jövőnek, de újul, szépül. Az önkormányzat újjáépítette Jánoshegyi út alsó kanyarulatából induló sétautat, méghozzá úgy, hogy speciális gumiborítású sávot alakítottak ki a futók számára. A közelben található két játszóteret is teljes mértékben felújították.

Zugligeti Libegő

A hegyvidék másik nagy büszkesége a több mint 1040 m hosszú Libegő minden korosztály számára élmény. Haladhatunk felfelé, vagy lefelé. Mindkét irányt egészen más megélni. Felfelé a Libegő a Zugligeti-katlanból indul. Ezt a völgyet a víz évezredek során vájta be a dolomit hegyek közé. A Tündér-szikla, a Hunyad-orom lábánál lévő Szószék-szikla mutatja a felszín közeli dolomit kitörését. Az első métereket az erdőszélen teszi meg a felvonó, feljebb magánkertek fölé ér, felső végállomása közvetlenül a Jánoshegyi kilátó tövében van. Lefelé káprázatos a kilátás a Hármashatár-hegy vonulatára, a Pilis-hegység csúcsaira, a budai és pesti városrészek makettszerű látványára. Tiszta időben látszanak a pestszéli szántóföldek, a gödöllői erdős dombok és a váci Naszály-­hegy is. S ahogy közeledünk az alsó végállomáshoz, úgy közeledik hozzánk a zugligeti völgy, zöldbe ágyazott házaival, kiemelkedő templomával. Mindenképpen érdemes utazni vele egyet. De leginkább kettőt: fel és le.

Challengeland

A Normafa erdejében található Challengeland kalandpálya Magyarország legnagyobb drótköteles kalandpályája. 3 hektáron, közel 200 akadály meghódítása a cél, amely lehetőséget nyújt ügyességi és erőnléti feladatok kipróbálására különböző nehézségi szinteken, a kezdőtől a haladókig.

Az erdei drótköteles akadálypályák olyan szórakoztató, ügyességi és több nehézségi fokozatú létesítmények, amelyeket fákra és fák közé telepítenek, és amelyeken a felhasználó önállóan halad végig. Eközben a felhasználók (akár gyermek, akár felnőtt) különféle technikai eszközöknek, és a szakképzett személyzetnek köszönhetően folyamatosan biztonságban vannak.

Éttermünktől megközelíthető rövid sétával vagy a gyermekvasúttal.